Sajnos még kellő odafigyelés és védekezés sem jelent teljes biztonságot, hiszen történhetnek kisebb balesetek, mint pl.: az óvszer elszakadhat, illetve a fogamzásgátló tabletta sem mindig jelent teljes körű védelmet, bár ez nem jellemző, de előfordulhat.
Azonban előfordulhat az is, hogy eluralkodnak az érzelmek és már csak az aktus után eszmélünk fel arra, hogy nem védekeztünk, éppen ezért nem árt tudni, hogy ilyenkor mit is tudunk tenni, hogy elkerüljük az esetleges problémát. Az aktus után való zuhanyzás ajánlott normál esetekben is, alaposan mossuk meg a hüvelybemenetet, és amennyiben lehetőségünk van rá, használjunk hüvelyöblítőt lehetőleg tejsavas oldattal, mivel így van esély arra, hogy elpusztítsuk a spermiumokat, de ezt követően mindenképpen orvoshoz kell fordulni!
Ha még nem telt le a 72 óra, akkor még esély van arra, hogy elkerüljük a nemkívánt terhességet, ezért amilyen gyorsan csak lehet, keressük fel nőgyógyászunkat, mivel orvosi javaslatra kiválthatjuk az úgynevezett sürgősségi tablettát, amely alkalmazásáról minden fontos tudnivalót elmond.
Azonban előfordulhat, hogy a fent említett módszerek már nem alkalmazhatóak eredményesen és bizonyított a terhesség, ilyenkor át kell gondolni minden lehetőséget, mivel bármilyen megoldás mellett is döntünk, megváltoztatja az életünket.
Az abortusz egy lány élében komoly lelki megpróbáltatást okoz és előfordulhat, hogy komolyabb problémákat von maga után, mint a műtét esetleges károsító hatásait pl.: méh- és petefészekgyulladás, petevezető-elzáródás okozta meddőség vagy akár méhnyak elégtelenség.