Napi sportolási szükséglet

A téli hónapok folyamán általában kevés embernek van lehetősége a rendszeres testmozgásra, bár vannak, akik kifejezetten szeretik a téli sportokat is, de akadnak olyanok is, akiket bezártságra kényszerít a hideg téli időjárás.

Napi sportolási szükséglet

A rendszeres testmozgás beépítését a mindennapokba érdemes már gyermekkorban elkezdeni, hiszen ha ez a folyamat megszokottá válik, akkor a későbbiekben a napi életvitel elhagyhatatlan eleme lesz. Nem hiába kezdik el már általános iskolában a testnevelés órák bevezetését, hiszen a gyermekeknek segíti a pszichológiai és szociális fejlődését is növekedése, testi érése mellett.

A rendszeres testedzéssel karbantarthatjuk testünket, illetve a télen felcsúszott súlyfelesleg eltüntetéséhez is tökéletesen alkalmas. Formálja, fejleszti az emberi személyiséget, továbbá fokozza a teljesítőképességet a szellemi és fizikai munkavégzésben. Megoldást jelenthet a feszültség levezetésében, valamint ha olyan testmozgást, sportot választunk, amelyet könnyedén végezhetünk akár közösségben is, tökéletes kikapcsolódást jelenthet a feszült mindennapok forgatagában.

Egy szó mint száz, a rendszeres testmozgás hozzájárul egészségünk megőrzéséhez, hiszen erősíti az immunrendszert, ezáltal ellenállóbbak lehetünk a betegségekkel szemben. Pozitív hatással van a szív- és érrendszerre, mivel serkenti a vérkeringést, a sejtek oxigénellátását és mindemellett jótékony hatással van az anyagcsere folyamatokra is.

Honlap: http://www.statimpatika.hu
Bejelentkezés
E-mail:
Jelszó:
"A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!"
Online patika
Szolgáltatások
Statimpatika.hu