A prosztata kivizsgálása

A diagnosztika első elemeként említhető az Amerikai Urológus Társaság által kidolgozott teszt, ami a vizeletürítéssel kapcsolatban fogalmaz meg hét kérdést, és a kapott válaszok összpontszáma alapján határoz meg három (enyhe, közepes, súlyos) súlyossági fokozatot. Az önkitöltős teszt a szubjektív tüneteket foglalja össze, hiszen a panaszos a saját megítélése alapján határozza meg a kérdésekre adandó válaszait, majd az eredményt tovább pontosíthatja az életminőségre vonatkozó kérdés megválaszolásával.

A jóindulatú prosztata megnagyobbodás tüneti kezelése ma már orvosi konzultáció, javaslat nélkül is lehetséges, azonban a vizeletürítési panaszok eredetének kivizsgálása és egyéb súlyos betegségek kizárásának érdekében feltétlenül javasolt urológus szakorvos felkeresése!

Az urológiai szakrendelésen az alábbi vizsgálatok érhetőek el:

1. A prosztata méretét és esetleges egyéb elváltozásait elsődlegesen rektális digitális vizsgálattal (RDV), azaz a prosztata végbélen keresztül történő kitapintásával határozzák meg. Pontosabb eredmény érhető el képalkotó vizsgálatok, transrectalis ultrahangvizsgálat (TRUH) elvégzésével.

2. Amennyiben a fenti vizsgálatok során a prosztata elváltozását (pl. aszimmetrikus forma, tömött vagy porckemény tapintat) tapasztalják, úgy ajánlott a prosztata specifikus antigén (PSA) szintjének meghatározása. A kiugróan magas PSA szint információt szolgáltat a szakorvos számára a prosztatarák diagnózisának felállításában.

3. Egy másik alapvető vizsgálat a vizeletürítés időbeli lefolyásának vizsgálata, az uroflowmetria. A vizeletáramlás mértékét ml/másodperc egységben határozzák meg: 10ml/másodperc alatt a vizeletelakadás komoly veszélye áll fent, 10-15 között közepes, míg 15 ml/mp felett csekély a valószínűsége az obstrukciónak. Az uroflowmetriás görbe alakjából is lehet a BPH-ra következtetni, amelyre az elnyújtottabb, alacsonyabb maximális értéket elérő görbe a jellemző.

4. Bizonyos esetekben csak a nyomás-áramlás vizsgálat elvégzésével lehet választ adni arra, hogy a panaszosnak van-e alsó húgyúti szűkülete. Ennél a vizsgálatnál vizelés közben a vizeletáramlást és a hozzá tartozó húgyhólyagon belüli nyomást is mérik. Amennyiben magas a nyomás és alacsony a hozzá tartozó áramlás, akkor a beteg nagy valószínűséggel alsó húgyúti szűkületben szenved, és az elzáródásos stádiumba sorolható.

5. A prosztataműtét után tapasztalható vizeletcsepegés vizsgálatának legfontosabb módja a cystometria, ami segít eldönteni, hogy a vizelési inger a hólyagműködés ingerlékeny állapotból, vagy záróizom-sérülés következtében lép fel.

Honlap: http://www.prostamoluno.hu

Termék:

Prostamol Uno 320mg kapszula 30x 2370 Ft
Prostamol Uno 320mg kapszula 60x 3990 Ft

Bejelentkezés
E-mail:
Jelszó:
"A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!"
Online patika
Szolgáltatások
Statimpatika.hu