Életmód

Fejfájás – migrén

2012. január 06. 
Hazánkban több mint egymillió ember szenved migréntől vagy visszatérő fejfájásos panaszoktól. A fejfájásnak két típusát különböztethetjük meg, elsődleges fejfájás és tüneti fejfájás.

Előzzük meg a betegségeket

2011. december 05. 
A megfázásra, illetve az influenzára jellemző tünetek, mint pl.: az orrfolyás, orrdugulás, fejfájás, izomfájdalmak, köhögés, torokfájás, láz leginkább a téli hónapok beköszöntével válnak egyre nagyobb problémává, főleg azok körében, akik társaságban mozognak, hiszen ott a legkisebb annak az esélye, hogy elkerüljük az ilyen jellegű megbetegedéseket.

Lecitin jótékony hatása szervezetünkre

2011. november 07. 
A lecitin nevét a tojássárgája görög neve után (görögül: lecithos) kapta. A sejthártya és a fehérjék egyik alkotóeleme, valamint hozzájárul a vérben a zsírok szállításához. Olyan zsíroldékony anyag, amelyet számos állati és növényi eredetű táplálék tartalmaz, mint pl.: a máj, a tojás, a szója, a földimogyoró és a búzacsíra.

Óvjuk szemünk egészségét

2011. október 10. 
Az emberi szem az egyik legfontosabb érzékszerv, hiszen általa tudunk tájékozódni a külvilágról és az ahhoz való alkalmazkodásban is fontos szerepet játszik a látás. A mindennapjaink során szemünk gyakran van kitéve különböző káros hatásoknak, ide tartozik az erős napsugárzás, a tévéképernyő és a számítógép-monitorok káros sugárzása. Éppen ezért fontos annyira, hogy szemünk egészségét próbáljuk minél tovább megőrizni.

A természet intelligenciája

2011. szeptember 28. 
A kolosztrum vagy előtej az első táplálék, melyet a szülés után az anya szervezete termel. A kolosztrum, összetételében jelentősen gazdagabb a tejnél és az újszülöttek számára a növekedéshez, vitalitáshoz és egészséghez nélkülözhetetlen.

Védjük szívünk és érrendszerünk egészségét!

2011. augusztus 24. 
A test vérkeringése egy különleges mechanizmus. A szervezet belsejéből, a szívből, a tüdőből és az emésztőrendszerből indulva egyre szűkebb keresztmetszetű erek hálózata az, ami eljuttatja a vizet, az oxigént és a szükséges tápanyagokat a szervezetünkben lévő valamennyi sejthez.

Miért fontos a fogközek tisztítása?

2011. augusztus 22. 
A rendszeres szájápolással és a megfelelő szájhigiénia biztosításával megőrizhetjük fogaink egészségét, megelőzhetjük a kellemetlen szájszag kialakulását, illetve a fogkőképződést, amely komolyabb fogágybetegségek okozója is lehet.

Magnézium fontossága

2011. augusztus 15. 
A magnézium azok közé az ásványi anyagok közé tartozik, amelyek az egészségünk megőrzése érdekében nélkülözhetetlenek szervezetünk számára. Kis mennyiségben a szervezetünk is tartalmaz magnéziumot a csontokban, azonban ez azonnal csökken stressz, bizonyos betegségek vagy gyógyszerek, illetve intenzív fizikai munka hatására, így könnyen kialakulhat magnéziumhiány.

Migrén

2011. augusztus 09. 
Sajnos a migrén pontos oka nem ismert, azonban kortól és nemtől függetlenül bárkinél előfordulhat, bár akadnak olyan feltevések is, hogy a nőknél összefüggésbe hozható az ösztrogénszint ingadozásaival, ezáltal háromszor annyi nő szenved ettől a problémától, mint férfi.

Nemkívánatos vérszívók

2011. augusztus 02. 
A kellemes nyári napokat, estéket könnyedén megzavarhatják a szúnyogok, amelyet szinte képtelenség megakadályozni. Természetesen már léteznek olyan készítmények, készülékek, amelyek nemcsak a lakásban, hanem a kertben, szabadban is távol tarthatják a nemkívánatos vérszívókat, bár igen nehéz megtalálni a megfelelő megoldást.

Az aranyér, mint betegség

2011. július 15. 
A tapasztalatok azt igazolják, hogy a betegek nem szívesen fordulnak orvoshoz végbéltáji panaszokkal, mint pl.: az aranyér panaszaival sem, azonban előfordulhat, hogy hasonló tünetekkel komolyabb betegség áll a háttérben, ezért az orvos elhanyagolása, súlyosabb problémához is vezethet, mint pl.: a nyálkahártya gyulladása, kifekélyesedése, a végbél jó- és rosszindulatú daganatai.

Hasogat? Lüktet?

2011. július 05. 
Fájdalomnak azon kellemetlen testi tünetek összességét nevezzük, amely jelentősen befolyásolja közérzetünket, lényegesen megnehezíti mindennapi feladatunk ellátását, sőt szélsőséges esetben a helytállás szinte lehetetlenné válik. Fájdalmat minden ember rendszeresen érez, olyan szubjektív élmény ez, amely külsőleg nem mérhető.

Hoodia karcsúsító szérum

2011. június 30. 
Számos ember küzd súlyproblémákkal, vannak, akik csak pár kg-tól szeretnének megszabadulni, de akadnak olyanok is, akiknek ennél sokkal súlyosabb a problémája. Egy biztos, a közérzetünkre, az életkedvünkre könnyedén rányomhatja a bélyegét, főleg, ha többszöri próbálkozás ellenére sem tudunk megszabadulni a plusz kg-tól.

Útipatika nyaraláshoz

2011. június 20. 
A nyaralás alatt könnyen előfordulhat, hogy valamilyen okból kifolyólag szükségünk lesz valamilyen készítményre, esetleg gyógyszerre, és ha olyan helyen töltjük a szabadidőnket, ahol nem vagyunk járatosak igen nehéz hírtelen patikát találni, éppen ezért az utazási előkészületek részeként ne feledkezzünk meg úgynevezett „útipatika” összeállításáról sem, hiszen sosem lehet tudni, hogy éppen milyen gyógyszerre, készítményre lesz szükségünk a nyaralás folyamán.

Azok a nehéz napok

2011. június 10. 
Számos nő életét keseríti meg a menstruációval együtt járó kellemetlenségek, amelyek egyénenként változóak is lehetnek, de általában valamennyi „tünet” szinte minden nőnél jelentkezik.

A D-vitamin fontossága

2011. május 27. 
A D-vitamin azok közé a vitaminok közé tartozik, amelyet szervezetünk is képes előállítani, amikor a bőrt a napból érkező ultraviola B (UVB) sugarak érik.

Fájdalom és fájdalomcsillapítás

2011. május 23. 
Az emberek nap mint nap szembesülhetnek a fájdalom érzésével más – más okokból kifolyólag és általában ilyenkor a kitűzött cél, hogy minél előbb megszüntessük. A fájdalomnak számos formáját ismerhetjük, mint pl.: a fejfájás, menstruációs fájdalmak, fogfájás, izomfájdalom, zúzódás, rándulás, ill. kisebb sérülésekből kifolyólag.

Az aranyér hatásos kezelése

2011. május 11. 
A felmérések szerint az emberek legalább egyharmadát érinti az aranyér betegség és az általa okozott kellemetlen tünetek. Azonban sokan nem ismerik fel a tüneteket vagy nem foglalkoznak a problémával, ezáltal nem is fordulnak orvoshoz, amelynek a későbbiekben komoly következményei lehetnek.

A zavartalan mindennapokért

2011. május 05. 
Már az ókori görögök is ismerték és erőszeretettel alkalmazták a macskagyökeret, mivel közkedvelt gyógynövénynek számított, így egyetlen valamirevaló főzet sem készülhetett e gyógynövény felhasználása nélkül. Fájdalomcsillapító és emésztésserkentő hatást tulajdonítottak a macskagyökérnek, bár a későbbiekben már álmatlanságra, idegességre, fejfájásra, szorongásra és bélgörcsök kúrálására is ajánlották az alkalmazását.

Mit egyen, aki cukorbeteg?

2011. április 29. 
A mai világban már egy vérvétellel vagy a vércukorszintmérésre alkalmas készülékekkel is meg lehet állapítani a cukorbetegséget, azonban a középkorban a vizelet megkóstolása jelentette a diagnózist, mivel az elnevezés az egyik főtünetre, a cukor vizelettel való fokozott kiválasztására és a megemelkedett vizeletmennyiségre utal.

Hogy tökéletesen induljon a nap…

2011. április 28. 
Biztosan mindenki hallotta már valamilyen formában szüleitől, nagyszüleitől a következő mondatot: „ A nap legfontosabb étkezése a reggeli!”

Öltsd ki nyelved túlsúlyodra!

2011. április 22. 
A túlsúly számos ember számára okoz lelki illetve fizikai problémát. Álltában a túlsúlyos embereknek kisebb az önbizalmuk, depressziósak, félnek, motivációs zavaraik vannak és önmagukat hibáztatják. A súlyfelesleggel küzdő emberek gyakran érezhetnek megkülönböztetést, illetve tréfák célpontjaivá válhatnak akár az iskolában akár a munkahelyen.

Napi gyümölcs és zöldség szükséglet

2011. április 18. 
A vitaminok az emberi szervezet számára nélkülözhetetlenek. Legtöbbjüket gyümölcsök, zöldségek fogyasztásával tudjuk biztosítani nap mint nap. Ha kevesebb vitamint fogyasztunk, mint amennyire szükségünk lenne, vitaminhiány léphet fel, amelynek a későbbiekben komoly következményei lehetnek. Ide tartozik természetes védekezőképességünk gyengülése, amelynek hatására könnyebben megbetegedhetünk.

Napi sportolási szükséglet

2011. április 12. 
A téli hónapok folyamán általában kevés embernek van lehetősége a rendszeres testmozgásra, bár vannak, akik kifejezetten szeretik a téli sportokat is, de akadnak olyanok is, akiket bezártságra kényszerít a hideg téli időjárás.

Méregtelenítés

2011. április 04. 
A téli hónapok alatt általában kénytelenek vagyunk bezárkózni a négy fal közé, kevesebb lehetőségünk nyílik a friss levegőn való tartózkodásra, ill. a szabadtéri mozgásra, sportolásra. Nehezebb vitaminokban gazdag ételeket fogyasztani, és mindennek az eredménye a súlygyarapodás, a fáradtság, székrekedés, alvászavar és levertség.

Karcsúsítás

2011. március 28. 
Számos ember életét keseríti meg a súlyfelesleg, még akkor is, ha mások számára nem észrevehető, és csak pár kg-ról van szó, mégis sokszor előfordul, hogy önmagunkkal nem vagyunk megelégedve, és nem érezzük jól magunkat a bőrünkben.

Óvjuk szemünk egészségét

2011. március 22. 
A szemünk az évek során folyamatosan terhelésnek van kitéve, főleg azoknál jelent ez komoly problémát, akik napi több órán keresztül számítógépen dolgoznak, illetve nincs biztosítva számukra a megfelelő világítás, de szemészeti panaszokat okozhat továbbá a rossz fejtartás, a régi monitorok vibrálása, és a légkondicionáló is.

A horkolás okai

2011. március 21. 
Számos ember számára okoz problémát a horkolás, ám nem mindenki tudja, hogy pontosan mi is áll a háttérben. A horkolásnak több oka is lehet, pl.: a túlsúly, a gyenge izomtónus, szervi változások, alkati adottságok, izgató és nyugtatószerek, jóllakottság, ill. orr eredetű okok.

Munkahelyi stressz és stresszoldás

2011. március 17. 
A Stressz sajnos nem tartozik azok közé a tényezők köze, amelyekkel ne találkoznánk minden áldott nap. A munkahelyi stressz szinte minden második ember számára jelent problémát, amit többnyire a munkavégzés fokozott tempója, a munka mennyisége, valamint a magunkkal szemben állított elvárások a munkánkkal kapcsolatban, ill. a túlóra is okozhat.

Milgamma N lágy kapszula - A B-vitamin fontossága

2011. március 16. 
A vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek nélkülözhetetlen részei az életünknek, ill. az egészségünk megőrzésében is fontos szerepet töltenek be. Számos vitamin lát el életfontosságú folyamatokat, ilyen a B6-vitamin is, amely az egyik legtöbb feladatot ellátó vitaminok közé tartozik.

A túlsúly hatása a fizikai egészségre

2011. március 16. 
Mozgásszervek
Túlsúly esetén leginkább az ízületeket terheljük- a csípőt, térdet, és a gerinc csigolyák közötti porckorongjait. Az ízületi porcok a nagy testsúly és a rájuk nehezedő nyomás következtében elhasználódnak. A gerinc mozgása - a has előre húzza a hátat- fokozatosan módosítja a gerinc görbületét, amely ezáltal állandó terhelésnek van kitéve. Ennek következménye a hát-és derékfájás.

Egészségesen 50 év felett is

2011. március 10. 
A vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek nélkülözhetetlen részei az életünknek, szervezetünknek az életünk bármely szakaszában. Ahogy telnek, múlnak az évek szervezetünk is egyre érzékenyebben reagál bizonyos helyzetekre, ill. külső tényezőkre.

A C-vitamin

2011. március 08. 
1928-ban Szent Györgyi Albert fedezte fel az aszkorbinsavat, más néven a C-vitamint, de már a citromlevet 1742-ben úgy ismerték, mint a skorbut ellenszerét, amely főképp a hosszú úton lévő tengerészek között szedte áldozatait.

Szemerő a Bérestől...

2011. március 02. 
Ahogy az évek teljenek, múlnak sajnos könnyedén észrevehető, hogy testünk is az évek múlásával egyre kevésbé tudja felvenni a már korábban megszokott ritmust, és már nem is tud úgy teljesíteni, mint azelőtt. Ez szinte minden szervünkre, végtagunkra, érzékszervünkre befolyással lehet.

Herbária Laktoherb teakeverék

2011. március 01. 
Az anyatej termelődése egy természetes folyamat a kismamáknál, ahogy az is természetes, hogy a kisbaba szervezete számára az anyatej nélkülözhetetlen, mivel tartalmazza mindazokat a tápanyagokat, amelyekre a fejlődés során szüksége van.

Fájdalom a mindennapokban

2011. február 28. 
A fájdalom számos formában megtalálhat minket a mindennapok forgatagában. Megfájdulhat a fejünk akár a munkahelyen, akár otthon, amelyet okozhat időjárási változás, de az állott, fülledt levegő is, ill. ha valaki érzékenyebb bizonyos illatokra, szagokra így ezek a tényezők is könnyen állhatnak a fejfájás hátterében.

Panangin, a szívünk egészségéért....

2011. február 28. 
A szív a testünk egyik legfontosabb mozgató „rugója”, ugyanis ha valami probléma adódik a működésével az negatívan befolyásolhatja az egész szervezetünket.

Tengervizes orrspray

2011. február 24. 
Az élet egyik nélkülözhetetlen eleme a víz, melynek gyógyhatását már évezredekkel ezelőtt is tapasztalták, igaz akkor még nem értették, csak használták. A termál és a gyógyvizek összetételében meghatározó szerepet tölt be a só, akárcsak a tengervízben.

Halolaj kapszula

2011. február 11. 
A halhúsban található omega-3 zsírsavak fontos szerepet játszanak az egészségünk megőrzésében. Számos életfontosságú folyamatban vesznek rész, mint pl.: a véralvadás-, vérnyomás szabályozása, az immunrendszer erősítése.

Egészségesen 50 év fellett is

2011. február 07. 
Az egészséges étrend fontos szerepet játszik az ember életének bármely szakaszában. Legyen az ember bármilyen korú, a vitaminok-, ásványi anyagok-, és nyomelemek nélkülözhetetlenek az egészség fenntartásához.

Vegyük fel a harcot a betegségekkel

2011. február 04. 
Szervezetünk számára nélkülözetlenek a vitaminok, ásványi anyagok és a nyomelemek, amelyekhez leginkább az egészséges táplálkozás részeként juthatunk hozzá. Számos tényező befolyásolhatja az egészségünket, mint pl.: a stresszes életmód, vagy a nagymértékű fizikai, szellemi igénybevétel, amelyek csökkenthetik az immunrendszerünk hatékonyságát. De a testmozgás hiánya és a szegényes étrend is nagymértékben befolyásolhatják az egészségünket.

Páfrányfenyő kivonat: Biloba

2011. február 02. 
A páfrányfenyő a Föld egyik legősibb növénye, gyógynövényként a világ szinte minden táján erőszeretettel alkalmazzák, mivel jótékony hatással van a vérkeringésre és a központi idegrendszerre.

Fájdalom és a mindennapok

2011. február 01. 
A fájdalom szinte mindennapos jelenség az emberek életében. A fájdalomnak számos formája lehet, mint pl.: a fejfájás, fogfájás, izomfájdalmak stb. Bármilyen fájdalomról is legyen szó, könnyedén megnehezíthetik a mindennapjainkat.

Magnézium és az E-vitamin fontossága

2011. január 28. 
A vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek többségét az egészséges étrenddel tudjuk biztosítani a szervezetünk számára, amelynek fontos lételeme a zöldség és a gyümölcs. Azonban előfordulhat, hogy még az egészséges étrend betartásával sem sikerül teljes mértékben fedezni a mindennapi vitamin-, ásványi anyag-, nyomelem szükségleteinket, főleg a téli hónapokban, amikor kevesebb zöldséghez, gyümölcshöz tudunk hozzájutni.

Reparon végbélkúp

2011. január 27. 
Az aranyér a leggyakoribb végbél betegség, igazi népbetegségnek számít, mivel a lakosság 40%-át érinti élete során. Az aranyér önmagában nem számít betegségnek, mivel fontos része a végbél záró mechanizmusának.

A kalcium

2011. január 26. 
Nem is gondolnánk, hogy mennyire fontos a Kalcium szervezetünk számára. Manapság sokan választanak olyan étrendet, amely alig tartalmaz Kalciumot, de ma már számos olyan készítményt választhatunk, amelyek pótolják a szükséges Kalcium mennyiséget.

Feszültség nélkül..

2011. január 24. 
Minden ember életében előfordul, hogy egy-egy nap nem éppen úgy alakul, ahogy mi szeretnénk. Előfordul, hogy nem tudunk ráhangolódni a mindennapi teendőkre, feladatokra, és akkor semmi sem úgy jön össze, ahogy szeretnénk és ezt általában feszültség, ingerlékenység fűszerezi. Erre szoktuk azt mondani, hogy: „Mindenkinek lehet rossz napja!”

Jovital C Duo Active

2011. január 21. 
A C-vitamin más néven aszkorbinsav nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára, ám azok közé a vitaminok közé tartozik, amelyet a szervezetünk nem képes előállítani, viszont szükséges a mindennapi élethez. A zöldségek és gyümölcsök többsége tartalmaz C-vitamint, így fogyasztásukkal biztosíthatjuk a C-vitamin pótlását.

Vegyük fel a harcot a fejfájással

2011. január 20. 
A fejfájás szinte mindennapos problémát jelenthet, és igen kellemetlenné válhat, főleg azoknál, akik erre érzékenyebbek is. Okozhatja fáradtság, megfázás, stresszes életmód, levegőtlen helyiség vagy akár az időjárás változás is.

A feszültség

2011. január 19. 
A kihívások és a váratlan feladatok többnyire megfűszerezik az életünket, pozitív hatással vannak állóképességünkre, kreativitásunkra. A túl sok feszültség azonban kibillent az egyensúlyunkból, szervezetünkre pedig komoly terheket ró. A feszültség, a szorongás, a félelem jól ismert kellemetlenek érzések. Nehéz helyzetek megoldásához szükség van bizonyos mértékű feszültségre, túl nagy vagy tartós feszültség azonban megbéníthatja az embert. Olyan belső nyugtalanságot, bizonytalanságot, diszharmóniát jelent, amely negatív hatással lehet a hétköznapi cselekedeteinkre, viselkedésünkre is. A feszültség érzése betegséggé is válhat, ha túlon-túl átszövi az egyén életét, túl gyakori, vagy olyan helyzetekben is jelentkezik, amelyekben teljesen indokolatlan.
Babé kozmetikumok
Bayer Hungária
Béres Gyógyszergyár
Clinians kozmetikum
Decubal
Dr Kelen kozmetikumok
Egis Gyógyszergyár Nyrt
Herb Pharma
Novartis Health Care
Richter
Sanofi
Teva Gyógyszergyár Zrt.

"A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezel?orvosát, gyógyszerészét!"