
A New Nordic története az 1990-es évek elején kezdõdött Koppenhágában, Dániában. Két jó barát, akik mindketten az egészséges életmód elkötelezettjei voltak, kiléptek akkori munkahelyükrõl azzal a céllal, hogy létrehoznak egy céget, amely új technológiával nyeri ki a citrusfélék rostjaiban található természetes savlekötõt.
A készítmény enyhíti a gyomorégést és a refluxot a gyomor természetes savszintjének megzavarása nélkül. A készítmény elindította cégünket a megfelelõ úton. Azóta már nagy utat tettünk meg ezen az ösvényen, számos különbözõ vitamint, ásványi anyagot, gyógynövény-készítményt és étrend-kiegészítõt fejlesztettünk ki, amelyek fokozzák az életerõt, javítják a közérzetet és lassítják az életkorral járó leépülési folyamatokat.
Azért esett választásunk erre a névre, mert így akartuk kifejezni vállalatunk innovatív, dinamikus és energikus jellegét, valamint azt, hogy az északi mentalitás szellemében dolgozunk. A Nordic szó Skandináviát jelent – a közvetlenség, õszinteség és korrektség értelmében.
˝Ezüstfa˝ emblémánkat az ún. „Yggdrasil Világfa˝ (hatalmas kõrisfa) ihlette, mely a skandináv mitológia része. A New Nordic csapat tagjai valóban elkötelezték magukat az egészséges életmód iránt. Számunkra az „Ezüstfa˝ a „természetességet˝, „életerõt˝ és a „gyarapodást˝ képviseli. Az „Ezüstfa˝ a mi ígéretünk. Az „Ezüstfa˝ embléma a minõség, biztonság és hatékonyság jele, mely világszerte több millió ügyfelünk bizalmát érdemelte ki.
Világszerte egyre több ember ismeri fel, hogy a bio termékek mennyire hasznosak lehetnek a vitalitás megõrzése és az életminõség általános javítása terén. A New Nordic cég igyekszik olyan jól összeállított étrend-kiegészítõket kifejleszteni, melyek rávezetnek a „vitalitáshoz vezetõ útra˝, tehát hozzájárulnak a hosszú, egészséges és aktív élethez.
Vásárlóink olyan emberek, akik felismerik, hogy a vitalitás többet jelent annál, hogy nem vagyunk betegek. Ez egy fajta harmóniát jelent, a belsõ egyensúlyból fakadó elégedettséget, amely lehetõvé teszi, hogy eddig még nem tapasztalt módon élvezzük az életet.
Az új ötletek kisebb piaci versenyt jelentenek. Az innovatív termékeknek köszönhetõen a New Nordic cég folyamatosan új piacokat teremt. Újításra törekszünk, ezért folyamatosan új hatóanyagokkal kísérletezünk és kutatjuk a már meglévõ hatóanyagok új felhasználási területeit.
Elkötelezzük magunkat a tökéletes minõség mellett, bármilyen termékrõl is legyen szó. A termõföldtõl a boltig biztosítjuk ezt a kiváló minõséget. „Seed to Heart˝ („vetõmagtól a szívig˝) programunk keretében mi ültetjük el a felhasznált gyógynövényeket és minden egyes lépést szigorúan ellenõrzünk, a termesztéstõl a szállításon keresztül egészen a gyógyszertárba szállításig.
Csak tudományosan bizonyított tények alapján dolgozunk. Mivel a kutatás és fejlesztés cégünk tevékenységének középpontjában áll, figyelemreméltó eredményeket értünk el. A New Nordic a természetes étrend-kiegészítõk piacán az innovációt tekintve vezetõ helyet foglal el. Elmondhatjuk, hogy cserébe azért, hogy világszerte életerõt ajándékozunk az embereknek, a mi piacunk és cégünk is életerõssé vált.
A stratégia globális, ám a forgalmazás már helyi feladat. Szeretnénk minél közelebb kerülni vevõinkhez és a New Nordic-féle kiváló szolgáltatást szeretnénk nyújtani számukra. Ezért Kanadától Kínáig több mint 20 országban építettük ki saját forgalmazói hálózatunkat.
A NewNordic valóban nemzetközi vállalat!
| Zuccarin tabletta 60x | 5899 Ft |
| Biodrain tabletta 60x | 5899 Ft |
| dida tabletta 60x | 5899 Ft |
| Zuccarin csomag 2 db-os 120x | 5899 Ft |
| dida csomag 2 db-os 120x | 5899 Ft |
| BioDrain csomag 2 db-os 120x | 5899 Ft |
| Negatív kalóriák fogyáshoz és cukorbetegség ellen | 2010.08.12. |
| A méregtelenítés népszerűsége napjainkban egyre növekszik | 2010.08.12. |
| Fűszerekkel a Candida ellen | 2010.08.11. |
"A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezel?orvosát, gyógyszerészét!"